Intézményvezető - Játékvár óvoda

Címünk: 1062. Budapest, Lendvay u. 24.
Tartalomhoz ugrás

Intézményvezető

Csoportjaink > Munkatársaink
Horváth Zoltánné Andi néni:
(intézményvezető)
2016. augusztus 1. óta vagyok a Terézvárosi Önkormányzat Játékvár Óvodájának vezetője. Előtte 24 évig itt a Terézvárosban óvodapedagógusként tevékenykedtem.
Vezetői hitvallásom alapját képezi a gyermekek tisztelete, feltétlen elfogadása és szeretete, mely már óvodapedagógusként is fontos volt számomra. Pályám kezdete óta törekszem a nevelést minél színvonalasabban, jobban és igényesebben végezni.
Igényes, értékközvetítő, kreatív, szorgalmas és megbízható embernek tartanak.
A folyamatos megújulni tudás képessége, innováció, tudatos erkölcsi magatartás jellemez. Mind magánéletemben, mind pedagógiai munkám során az esztétikum, az igényesség meglétét szorgalmazom.
Elkötelezettnek érzem magam az intézmény vezetésére, az alkalmazotti közösség irányítására.
Minden erőmmel arra törekszem, hogy az óvodáskorú gyermekek számára minél gazdagabb tárgyi felszereltségű intézményt – a munkatársaknak pedig megfelelő munkahelyi klímájú, jó szakmai környezetet biztosítsak (otthonosság, munkabiztonságos környezet).

"Tekintet nélkül arra, hogy
Másoknak tetszik
Vagy nem,
Tekintet nélkül arra, hogy
Látják-e vagy nem,
Tekintet nélkül arra, hogy lesz-e
Sikere vagy nem,
Tedd a jót!
Tégy minden jót, amit
Megtehetsz,
Ott, ahol vagy,
Úgy, ahogy teheted,
Akkorát, amekkorát tehetsz,
De mindig, szüntelen ez legyen
A programod!"
Sík Sándor:    Tedd a jót

SZAKMAI VÉGZETTSÉGEK
§
2014. mesterpedagógus, tanfelügyelő, minősítő szakértő
Tanfelügyeleti szakértők / Minősítő szakértők felkészítése pedagógiai szakmai ellenőrzésre 30-30 óra blended továbbképzés
Oktatási Hivatal
§
2013. Együttnevelés- Az inkluzív, befogadó pedagógia elmélete és gyakorlata
- akkreditált továbbképzés
TÁMOP-3.4.2. A-11/1-2012-0004Megoldások a SNI gyermekek együttnevelésében- pályázat keretén belül
§
2010. Agresszió kezelés a mindennapokban készségfejlesztő program
- akkreditált továbbképzés
Terézvárosi Nevelési Tanácsadó és EPSZ
§
2009. Kézműves ötletek természetes anyagok felhasználásával, pedagógusok számára
akkreditált továbbképzés
KPSZTI
§
2002.vezető óvodapedagógus szakvizsga
Apor Vilmos Katolikus Főiskola vezető óvodapedagógus szakirányú szak
§
2000. Korai fejlesztés elmélete és gyakorlata
akkreditált továbbképzés
Fővárosi Pedagógiai Intézet
§
A zenei nevelés helye az óvodai nevelésben
akkreditált továbbképzés
OKKER
§
1998. óvodapedagógus
Zsámbéki Katolikus Tanítóképző Főiskola óvodapedagógusi szak
§
1992. óvónő és gyermekfelügyelő
Bem József Óvónői Szakközépiskola
Egyéb szakmai tapasztalatok
§
2017. Köznevelési Szakértők Országos Egyesületének képzésein tréneri feladatok ellátása:
„Intézményvezetők, szakértők felkészítése az intézményi és vezetői tanfelügyeletre”
§
2015.
tréneri, tutori feladatok ellátása az „Intézményvezetők felkészítése az intézményi önértékeléshez, a tanfelügyeleti ellenőrzéshez és a pedagógus-minősítéshez kapcsolódó intézményvezetői feladatok ellátására” (Oktatási Hivatal TÁMOP-3.1.15-14-2014-000 „Köznevelési reformok operatív megvalósítása” kiemelt projekt) keretében.
§
2014-től szerepelek az Országos szakértői névjegyzékben.
§
SZÉL
Szívvel és Lélekkel Óvodapedagógusok Egyesülete alapító tag
§
Számítógépes ismeretek: felhasználói szintű- Word, Excel, Internet, PowerPoint
§
szakmai kitűntetések, díjak: 2011. Szent Gellért-díj
Vissza a tartalomhoz